Herceg oldala - Mert minden ír szetter megér egy misét! :)
  Az ivartalanítás veszélyei  

Az ivartalanítás előnyei jóval túlmutatnak a hátrányain. Nagy-Britanniában minden vezetőkutyaként tenyésztett egyedet hat hónapos korában ivartalanítanak, mert így biztosan megbízható és békés állatokká válnak. Néhány fajta bundája inkább bozontos lesz, mint selymes az ivartalanítás után, ami esztétikai veszteségnek számít például az ír szetterek és a cocker spánielek esetében. A komolyabb bajok közé tartozik, hogy néhány szukánál inkontinencia (vizelettartási zavar) alakul ki később, de ez ritka, és hormonpótlással megoldható. A gazdik attól félnek, hogy ivartalanítás után elhíznak a kutyák, de ha megfelelően tápláljuk őket, ez nem következik be. Néhány gazdi sokkal több ételt ad ivartalanított kutyájának, pusztán lelkiismeret-furdalásból. Szakmai tanulmány szerint az ivartalanított állatoknak alacsonyabb a kalóriaigényük (akár 15%- kal is), tehát ha kisebb adag ételt kapnak, nem fognak elhízni. A kutyák 6 és 12 hónapos koruk között válnak ivaréretté, bár legtöbb esetben szellemileg csak 18 hónapos koruk körül lesznek érettek. Ez azt jelenti, hogy ha egy fiatal szukának az első alom kölyke egyéves kora előtt születik meg, nem biztos, hogy meg tud birkózni az anyaság nehézségeivel. (Nagy-Britanniában például törvényellenes, ha a tenyésztők ilyen fiatal szukát pároztatnak.) Sok kutyatulajdonos nem is akarja saját szukáját pároztatni. Három lehetőségük van: vagy ivartalanítják, vagy állandóan ellenőrzik a szukát a tüzelési idő alatt, vagy fogamzásgátló hormonkészítményeket használnak. A szukák nagy része 6 és 9 havonta tüzel. Egy átlagos tüzelési idő 13-21 nap között van, a legtöbb szukának hasi fájdalmai is vannak, és levertté válik. Ha csak nem lesz vemhes, a tüzelési időszakot álvemhesség követi, amikor a vemhesség, az anyaság és a nyugtalanság jelei mutatkoznak. Az ivartalanítással, amit altatásban végeznek, mindezeket a problémákat el lehet kerülni, és a kutya megbízhatóbb lesz. Több hím kutyát célszerű kasztráltatni. Ez egy olyan műtét, amit az állatorvos végez általános érzéstelenítés mellett. A nem ivartalanított kan kutyák sokszor viselkedészavarosak: megpróbálnak szexuálisan közeledni emberekhez és bútorokhoz, agresszívabbak és magas tesztoszteronszintjük miatt elkóborolnak, mert tüzelő szukát keresnek. A kasztrációt bármilyen korú kutyánál el lehet végezni, de legszerencsésebb 9 és 18 hónapos kor között.

     

Ajánlott böngésző: Internet Explorer
Ajánlott felbontás: 1280x960






 

 

  PitaPata Dog tickers

 
 
 
 
 
 
 
 

 
 www.kutya.hu
tanácsok, információk kutyákról
 www.irishtown.hu
ír szetter kennel
 www.menhely.eu
kecskeméti kutyamenhely
 www.netboard.hu
eltűnt kutyák

  Látogatók  
Indulás: 2009-07-15
     

Írd meg születési adataidat: szül. éve, hónapja, napja, óra és perce, a hely ahol születtél. Rendeld meg a horoszkópod!    *****    Nézd meg a minta horoszkópokat itt a fõoldalon, hogy lásd milyen profi elemzéseket kínálok. Ne felejtsd megrendelni!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenézni! Tudd meg Te is, hogy miben segíthet az asztrológia!    *****    Születési, párkapcsolati, gyermek, fogamzási és kérdezõ horoszkóp, rendkívül kedvezõ feltételekkel. Rendeld meg, várlak!    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    MAO - Az elsõ számú magyar rajongói oldal Takahasi Rumiko (inuyasha alkotója) 2019 óta megjelenõ mangasorotatáról.    *****    Stellina Enna Drago - Sarai Mia - A múlt árnya -- > Molyon már elérhetõ    *****    Elsõ fantasy - thriller regényem Elõrendelhetõ. Bõvebbb információért kattints ide.    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    farkasmetal.hu---haidekker kerítés---haiedekker kapu --farkasmetal.hu--lakatosmunka--haidekker kerítésmezõ--hullámrács    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Elindult a Substack oldalam! Elsõsorban anime és gaming témában olvashatsz cikkeket. Ha tetszik, iratkozz fel!    *****    15 éves a Nintendo 3DS! Emlékezzünk meg ezen fantasztikus kézikonzol történetérõl! Személyes és magyar vonatkozással!    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K