STANDARD

ÍR SZETTER  (Irish Setter)               

Általános megjelenés:  az ír szetter legfőbb jellemzője a brit standard legelső mondatában fogalmazódik meg: „legyen eleven (vonzó), kiegyensúlyozott és jó képességű (kvalitással teli)”. Az ír szetter harmóniát kell hogy sugározzon, bármely testrész előtérbe helyezése nélkül. Egy kedves, kiegyensúlyozott, sportos kutya, amelynek testrészei harmónikusan illeszkednek egymáshoz, bármilyen törés vagy zökkenő nélkül, és az ír szetterről kapott első benyomásnak egy vonzó, elegáns „telivért” kell mutatnia.

Az amerikai standard az ír szettert egy , mint arisztokratikus vadászkutyát említi, amely olyan arányos és szép, hogy művészek az összes kutyafajta legszebbikének nevezték, és ezzel a meghatározással nem sok angol rajongó vitatkozna.

Csakúgy, mint a brit, az amerikai standard is kiemeli, hogy az ír szetternek arányosnak kell lennie, minden testrész finom átmenettel illeszkedik a következőhöz , anélkül, hogy bármelyik külön felhívná magára a figyelmet, és úgy írja le az ír szettert, mint tekintélyes, elegáns kutyát. Bár más szavakat használ, lényegében ugyanazt mondja el, mint a brit.

Az amerikai standardben az általános megjelenés címszó alatt olvasható egy méretekre vonatkozó utalás, mely szerint „a marmagasság 2 lábnál magasabb”. Ennek ellenére Nagy-Britanniában sok jelentős ír szetter –persze különösen a szukák- nyertek champion címet az évek során anélkül, hogy 2 lábnál magasabbak lettek volna.

Az amerikai standard méret meghatározása szerint az ír szetter kanok ideális magassága 27 inch (kb.68 cm) 70 fontos kiállítási súllyal (kb.32 kg). A szukák ideális magassága 25 inch (63 cm), 60 fontos súllyal (28 kg). Ezt azzal egészítik ki, hogy a szegycsont és a comb hátulsó oldala között mért távolság nagyobb kell hogy legyen, mint a mar legmagasabb pontjától a földig mért távolság. Ezáltal kifejezésre jut, hogy az ír szetternek a magasságánál kissé hosszabbnak kell lennie. Ezzel egyébként a britek is egyetértenek.

Mostanában jutott a tenyésztők tudomására, hogy az írországi ír szetter klub arra tesz erőfeszítéseket, hogy az ír szettert magasságát néhány cm-el lekicsinyítse, mivel szerintük az utóbbi években a fajta –a divatirányzatnak megfelelően- túlzott mértékben „növekedett fölfelé” és az eredeti ír szettertől magasságban nagy eltérést mutat. Ezzel egyébként sokan egyetértenek, valamint párhuzamosan azzal is, hogy a nagyon drabális, nagyméretű kutyáknál a csont-izületi problémák is nagyobb mértékben tapasztalhatók (pl. csípőizületi diszplázia), a középméretűeknél pedig csak ritkábban fordulnak elő.

Karakter és temperamentum:  a vonzó küllemnek korrekt temperamentummal kell párosulnia. Az ír szetterek különösen aktívak lehetnek munka vagy kiképzés közben. Szinte állandóan csóváló farkukkal juttatják kifejezésre felhőtlenül boldog alaptermészetüket. A legtöbb ír szetter túláradó lelkesedéssel üdvözli ember és kutyabarátait.

Az amerikai standard az ír szetter egyéniségét „mindig jókedvű”-ként írja le, ami egyben „túláradó,eleven,pajkos,rakoncátlan” lehet.

A nemkívánatos jellemvonások közé tartozik a félénkség, ijedősség, agresszivitás. Rendkívül fontos, hogy az ír szetternek kiegyensúlyozott,nyitott,stabil idegzete legyen.

Fej és koponya:  mindkét standard hosszú, száraz fejet ír elő, de az amerikai standard-ben található egy külön utalás, miszerint „a fej hossza legalább a fülek között mért szélesség kétszerese”. A fej hosszúsága igen fontos tényező. De legnagyobb fontossággal itt is az egyensúly bír : a fejnek arányosnak kell lennie a test többi részéhez képest.

Az amerikai standard tovább részletezi a fej magyarázatát, de különös módon a brit standard nem sok erre utaló további következtetést tartalmaz.

Mindkét standard ovális koponyát ír elő megfelelő hellyel az agy számára. A koponya felülről és szemből nézve ovális, oldalról nézve enyhén boltozatos. A tarkóbúb igen kifejezett, mely kifinomult külsőt kölcsönöz az ír szetternek. A koponya és az arcorri rész jól kiegyensúlyozott kell,hogy legyen, mindenhonnan nézve párhuzamos vonalakkal. A tarkóbúbtól a stopig mért távolság megegyezik a stoptól az orrhegyig mért távolsággal, ezáltal kiegyensúlyozott összképet mutatva. A tarkóbúb-stop vonal egy kissé a stop-orrhegy vonal fölött, azzal párhuzamosan helyezkedik el.  A stop közepesen mély – nem olyan, mint egy pointeré, de nem is olyan,mint egy német vizsláé. Nem lehet sem túl kifejezett, sem pedig túl enyhe.

A felhúzott szemöldökök kihangsúlyozzák a stop-ot. Ezeknek hiánya elrontja az ír szetter arckifejezését.

A fej sohasem lehet durva vagy nehéz, de nem lehet keskeny és elhegyesedő sem. Az arcorri rész közepesen mély – de nem annyira mély,mint az angol vagy gordon szetternek – egyforma hosszú pofákkal.  Az arcorri rész a végén meglehetősen szögletes és nem hegyes vagy csapott. Elölről nézve jól látszik az áll.  Az orr meglehetősen nagy, széles orrlyukakkal. Az orr színe sötét mahagóni., sötét dió vagy fekete. A legtöbb ír szetter pigmentációja kitűnő, nemcsak az orron,de a szemek körül is. Évszakoktól függően a pigentáció kissé változhat. Ilyen pl. a téli orr vagyis váltóorr, amikor még egy sötét orrszínű kutyának is kivilágosodhat az orrtükre. Nyáron, amikor több a fény, a sötét orrpigment újra visszajön.

Szemek:   a szem formájának meghatározását is újrafogalmazták a brit standard 1986-os revízióján. Szemspecialista állatorvosok tanácsát követve a „lehetőleg hámozatlan mandula alakú” kifejezéssel egészítették ki a standard-et, ami félretolta a korábbi „nem lehetnek túl nagyok” kifejezést. Sok tenyésztő tűzte célul maga elé a kisebb, kétségtelenül vonzó, többnyire mandula alakú szemet tenyésztői programjában.

Az ír szetter szeme sohasem állhat ferdén, mert ez kemény és idegen kifejezést ad, csakúgy,mint a világos szemek.

Súlyos hiba az entrópium és az ektrópium, ami megengedhetetlen. Ráadásul a lógó szemhéj potenciális veszélyforrást teremthet különösen egy dolgozó vadászkutyának, de természetesen a kiállítási vagy hobby kutyáknak is.  A túlzottan kiemelkedő szemek szintén nem kívánatosak.  A brit standard kedves és intelligens kifejezést ír elő. Az amerikai hasonlóképpen lágy,de figyelmes kifejezést említ, szintén hámozatlan mandula szerű szemekkel, melyek közepes méretűek, egymástól elég távol helyezkednek el, sohasem mélyen ülők, de nem is kidülledők.  A korrekt kifejezés a fajta egyik jellegzetessége.

A szem színe a középbarnától a sötétbarnáig terjed. Természetesen minél sötétebb barna, annál kedvesebb, melegebb tekintetet kölcsönöz az ír szetternek.

Fülek:   a brit standard mérsékelten hosszú fület ír elő, finom és lágy textúrával. A fülek tűzése meglehetősen alacsony. A magasan tűzött, rövid fülek nem kívánatosak, általuk az ír szetter elveszti előkelő megjelenését. A fülek nem lehetnek a szem vonalánál magasabban tűzöttek. Mindkét standard egyetért abban,hogy a fülek egy redőben, a fejhez simulva helyezkedjenek el, de az amerikai előírja, hogy a fül szőrzete olyan hosszú legyen, hogy az orrot elérje. Az angliai kiállítók biztosan meglepődnének, ha a bíró így mérné az ír szetter fülét.

Száj,fogazat:   a két standard között a harapás tekintetében lényeges különbség van. Míg a britek csakis kizárólag a tökéletes,szabályos,korrekt,ollós harapást fogadják el (és így van ez egész Európában), úgy az amerikai standard engedélyezi a tétre harapást is.

A tétre harapás Angliában nem elfogadott, mivel úgy gondolják, ez az előreharapás gyakoribbá válásához vezethet, és ez annak egy enyhébb formája.

Az ír szetterek többségének korrekt,ollós a harapása, általában hiánytalan fogsorral, erős fogakkal. Normális fogazatuk 42 fogból áll, de a brit bírók nem kerítenek túl nagy feneket annak, ha foghiányos kutyával találkoznak a kiállításon. Szinte meg sem nézik a kutya fogazatát tüzetesebben, csak a jó harapásra koncentrálnak.  Néhány országban, mint pl. Németország, a fogak hiányosságát nagyon szigorúan hibának tekintik.

 Nyak:   mindkét standard egyetért abban, hogy a nyak közepesen hosszú, szépen ívelt, kifejezett tarkóval, ami elegáns külsőt kölcsönöz az ír szetternek. Jól izmolt kell, hogy legyen, de ha túl rövid vagy vaskos, elromlik az ír szetter kívánatos megjelenése. Bár ennek az ellenkezője, a nagyon hosszú, meglehetősen vékony nyak éppoly kevéssé jó. Tiszta, nyaklebernyegtől lehetőleg mentes torokrész kívánatos. A száraz nyak egyenletesen, a folyamatos vonalak megtörése nélkül illeszkedik a vállakhoz.

Elülső testrész:  mindkét standard szerint a vállak erőteljesen hátradőlnek. A brit standard előírása a mély vállak hegyes vállcsúcsokkal.

Igen fontos a vállak korrekt szögelése, mert ez teszi képessé az ír szettert a tértölelő mozgásra. Az az állat, amelynek válla és felkarja is meredek, nem tud kellőképpen előrelépni mellső végtagjaival, csak rövid, aprózó léptekkel.  A vállak és a felkar találkozásánál lévő korrekt szög kb. 90°-os.  Az amerikai standard eképpen fogalmaz: „a felkar és a váll közel egyforma hosszúságú és határozott szögben találkozik, ami által a könyök a bordaív mentén hátratolódik, egy vonalba a mar legmagasabb pontjával”. Tehát akkor jó a vállszögelés, ha a mar legmagasabb pontja és a könyök között egy függőleges vonal húzható.

Oldalról nézve az ír szetternek kifejezett előmelle kell, hogy legyen, ami kizárólag megfelelően fekvő vállakkal érhető el. Mindkét standard kívánalma a szabad, sem kifelé, sem befelé nem forduló könyök, illetve a jó csontozató, izmos, inas mellső lábak. Sem a túl vaskos, sem a túl vékony csontozat nem kívánatos a mellső lábakon, akárcsak hátul.

Test:   a brit standard szerint a mellkas jó felépítésű és olyan mély, amennyire csak lehetséges. Az amerikai standard kimondja, hogy a mellkas legalább a könyökig kell, hogy érjen. Így aztán egy jó szőrben lévő ír szetter bírálatakor igen fontos, hogy a bíró a kezét is használja, mert csak így érzi, meddig is ér a mellkas valójában. A bírók gyakran meglepődnek, hogy milyen lapos néhány kutya a szőre alatt.

Elölről nézve a mellkas meglehetősen keskenynek tűnik, de ez nem azt jelenti, hogy a mellső lábak túl közel legyenek egymáshoz. A bordák (13 pár) meglehetősen dongásak, hogy elegendő hely legyen a tüdőnek, ami létfontosságú egy fáradhatatlan, aktív kutya számára. Azonban a dongás bordázat nem tévesztendő össze a hordó formájú bordázattal.

Az ír szetter oldala nem lehet lapos. Az ágyék a brit standard szerint izmos és enyhén ívelt. Az amerikai szerint szilárd, izmos, mérsékelten hosszú. A „mérsékelt hosszúságú ágyék” kifejezés kitűnő, mivel itt is megerősíteni látszik a mindenek feletti egyensúly (nem feltétlenül az ágyék hossza számít,hanem az, hogy harmónikus legyen a kutya felépítése). Igen fontos, hogy az ágyék erős legyen, mert ez jelenti a kapcsolatot az állat elülső és hátulsó testrésze között. Mindkét standard egyetért abban, hogy az ágyéknak izmosnak kell lennie.

Az enyhén lefelé ívelő hátvonal különbözteti meg az ír szettert a többi szettertől. Ez a vonal feszes, a martól törés nélkül lefelé ívelő. Tehát épp olyan hibás az eltúlzott „sípálya”, mint az egyenes „kávézóasztal” felső vonal. Ebben is lényegében megegyezik a két standard. Bár az amerikai standard hozzáteszi, hogy a test elég hosszú kell hogy legyen ahhoz, hogy egyenes, szabad mozgást tegyen lehetővé. Egy nagyon rövid hátú ír szetter nemcsak hogy hibás és nem elegáns, de ami ennél sokkal fontosabb, képtelen a nyitott, tértölelő mozgásra, oldalazva fog mozogni, hogy elkerülje,hogy a hátulsó lábaival a mellsőkre lépjen.

Hátulsó rész:   a hátulsó testrész az ír szetter „motorja”. Nagyon fontos, hogy széles, izmos és jó felépítésű legyen. A hátulsó láb a csípőtől a csánkig hosszú, jól szögelt, elülső és hátulsó oldalán is nagyon izmos. A szögeletlen hátulsó végtag nem korrekt és megfelelő tolóerő nélküli mozgáshoz vezet. A túlszögelt hátulsó végtag instabil, ingó mozgáshoz vezet, ahol a kutyának nehézséget okoz, hogy hátulsó lábait a test alatt vezesse.

A csánk rövid és erős, ezáltal megfelelő tolóerőt biztosít az ír szetter mozgásához.  Ezen felül az amerikai standard az elülső és a hátulsó testrész  kiegyensúlyozottságára utal. Ez elsőrendű fontosságú a kiegyensúlyozott mozgáshoz.

Lábak:   mindkét standard kicsi, nagyon feszes mancsokat ír elő, erős, boltozatos újjakkal, melyek egymáshoz közel állnak.  Az ideális mancsok csinos megjelenésűek, jól párnázottak, sem kifelé, sem befelé nem fordulnak.

Az amerikai standard „közel egyenes” lábszárakat ír elő. Hiba, ha túl rövidek vagy túl hosszúak a lábak. Ennek megítélésére az szolgál, hogy harmónikus megjelenésűnek látjuk-e a kutyát vagy sem.

Mozgás:   a brit standard szabad, úszó, hajtó mozgást ír elő, mely akcióra utal. Nem szabad elfelejtkeznünk róla, hogy az ír szettert eredetileg fáradhatatlan vadászkutyának tenyésztették és ehhez olyan állat kell, amelyik a legkisebb erőfeszítéssel a lehető legnagyobb talajt fedi. Ezért a mozgásnak hatékonynak és egyenletesnek kell lennie, de ha egy szetter nem korrekt felépítésű, ez nem kivitelezhető. A „hacney” mozgás nem korrekt, mivel elveszi a mozgás erejét. A korrekt felépítésű ír szetter a mozgás minden fázisában egyensúlyban van, megtartja feszes hátvonalát és oldalról nézve a mozgás tökéletesen koordinált.

Az amerikai standard kissé részletesebb a mozgás leírásában, de alapvetően ugyanazt írja elő, amit a brit. A mozgást ügetésben élénknek, feszesnek és hatékonynak írja le. Folyamatos ügetésben a fej enyhén előrenyúlik, ezzel egyensúlyban tartva a kutyát.

Bármilyen felépítésbeli hiba, amely a mozgás rovására megy, nem kívánatos.

Farok:   a brit standard mérsékelten hosszú farkat ír elő, az amerikai útmutatásként hozzáteszi, hogy a faroknak közel a csánkig kell érnie. Mindkét standard egyetért abban, hogy a farok pontosan a hátvonal alatt tűzött. Ennél alacsonyabb tűzés gyakran párosul csapott farral. A hátból egyenesen kinövő farok szintén hibás. A farok a tövénél erős, a vége felé elvékonyodik. A farok tartást illetően a farok  lehetőleg a hát vonalában vagy picit az alatt hordott legyen. Az amerikai standard elfogadja még az egyenesen, nagyon enyhén fölfelé ívelő, de a hát vonalához  igen közeli farok tartást.

A hátra visszahajló farok erősen nem kívánatos.  Előnyös, ha a kutya a farkát mozgás közben boldogan csóválja.

Szőrzet:  a két standard egyetért a szőrzet leírásában és szerkezetében a fejen és a testen. És abban is hogy amennyire csak lehet, göndörségtől, hullámtól mentes legyen. De ez nem jelentheti azt, hogy a szőrzet olyan rövid és finom lehet, mint egy pointer szőrzeté. Az enyhén hullámos szőrzet egyébként is egy kicsit élettel telibb szőrt kölcsönöz az ír szetternek.

Az ír szetternek sűrű aljszőrzete van (világosabb színű, puhább), ami védi az időjárás viszontagságaitól. Ezt az aljszőrzetet egy sötétebb színű, keményebb, mérsékelten hosszú fedőszőr borítja. A mellkason, hason, lábakon és a farkon a szőr szép zászlót alkot. 

Szín:    az ír szetter szőrzete és annak csodálatos színe a fajta legfőbb ékessége. Mindkét standard gazdag, gesztenyevörös színt ír elő, bármiféle fekete árnyalat nélkül. Kevés fehér a mellkason, a toroktájékon vagy az ujjakon egyáltalán nem számít hibának (sok kelet-európai bíró sajnos ennek az ellenkezőjét hiszi!).

Ezen kívül a brit standard megenged kis fehér jegyet az állon, egy kis fehér csillagot a homlokon, orron vagy arcorri részen. Az, hogy ezek a fehér jegyek gyakran feltűnnek az ír szetter almokban, emlékeztetőül szolgál a fajta eredetére és kialakulására (Vörös-fehér ír szetter).

Hibák:   a brit standard kimondja, hogy a standard-től való minden eltérés hibának számít. Hibái természetesen kisebb-nagyobb mértékben minden kutyának vannak, ezek megítélésének a hiba komolyságával arányban kell lennie. Sem a brit, sem az amerikai standard nem említ diszkvalifikáló hibákat.

Következtetések:   bár a két standard nagyvonalakban megegyezik egymással, nyilvánvaló, hogy vannak köztük megfogalmazásbeli különbségek. Ezek azonban önmagukban véve nem magyarázzák azt a tényt, ami az amerikai ír szettereket elválasztja a brit rokonaiktól. Ez elsősorban abból adódik, hogy máshová helyeződnek a hangsúlyok. Az amerikai standard változtatásai és az ottani tenyésztők koncepciója világossá teszik az egy látványosabb show kutyára irányuló törekvéseket. A brit standard lényegileg nem sokat változott, nagyon közel áll az eredetihez. Látni kell, hogy a különbségek mostanra akkorák lettek, hogy az amerikai ír szetter lassan különálló fajtává válik, hasonlóképp, mint korábban az amerikai cocker spániel.

Remélhetőleg ez  nem fog bekövetkezni. A közeljövőben az angoloknak szükségük lesz más kontinensről új vonalú kutyákat importálniuk – hiszen lassan bezárul a kör, az ír szetter állományban mindenki rokona mindenkinek Angliában . És ez nem csak Anglia problémája, hanem egész Európáé.

Remélhetőleg sok európai országban rá fognak jönni, hogy nem szabad a végletek felé elmenni, és ahhoz,hogy egészséges kutyákat tenyésszünk, mindig szükség van új, teljesen idegen vonalakra –természetesen figyelembe véve a küllemi adottságokat is.